2025 elejétől ismét elindult a korábban nagyon népszerű otthonfelújítási program, és legfeljebb 3 millió forint állami támogatást igényelhetnek a családok és a nyugdíjasok. A feltételek a korábbihoz hasonlóak, ám fontos különbség, hogy ezúttal csak a kistelepüléseken élők pályázhatnak. A támogatásból sokféle otthoni és ház körüli felújítás, korszerűsítés végezhető el, többek között a konyha felújítására is fordítható. Érdemes már most tervezgetni, de nem árt alaposan tisztában lenni a gyakorlati részletekkel.
Vidéki Otthonfelújítási Program – Kik jogosultak az állami támogatásra?
2025 január elsejével ismét elindult a 2021-2022-ben nagy népszerűségnek örvendő otthonfelújítási támogatás: a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében az 5000 fő alatti kistelepülésen élő családok részesülhetnek legfeljebb 3 millió Ft összegű vissza nem térítendő támogatásban a központi költségvetésből. Hogy pontosan mely településekre vonatkozik a támogatás, az a jogszabály mellékletében található meg. Fontos tudni, hogy csak az állandó lakóhelyen lévő ingatlan esetén lehet pályázni – tartózkodási hely címen lévő ingatlan esetén nem lehet a támogatást igénybe venni –. Jó hír, hogy a 2025. 03. 11-én megjelent kormányrendelet szerint az állami támogatást az 5000 fő alatti kistelepülésen élő nyugdíjasok, és más nyugdíjszerű ellátásban részesülők is igényelhetik, viszont rájuk a következő alapvető feltételek nem vonatkoznak majd. Így a kedvezményt a családosok és a nyugdíjasok is az otthonuk korszerűsítésére fordíthatják.
Alapvető feltételek
A programban olyan családok, élettársak, gyermeket egyedül nevelő szülők vehetnek részt, akik saját háztartásban legalább egy 25 évesnél fiatalabb gyermeket nevelnek. A gyermek lehet vérszerinti/örökbefogadott és a még meg nem született gyermek - már a 12. hetet betöltött magzat - is beleszámít. Fontos továbbá, hogy elvált szülők esetében, ha a gyermek nevelésében egyenlő részt vállalnak, akkor a támogatást egymás között megoszthatják. Azok a szülők, akik megváltozott munkaképességűek, fogyatékkal élnek, GYOD-ra jogosultak, esetükben nem számít a gyermek életkora, tehát 25 évesnél is idősebb lehet.
További feltételek
A támogatás további feltétele, hogy az igénylőnek/együttes igénylőknek köztartozás-mentesnek kell lenniük, a köztartozás nem haladhatja meg az 5 000 Ft-ot (nyugdíjasokra is vonatkozik).
Az igénylőnek minimum 1 év folyamatos társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkeznie (nyugdíjasokra nem vonatkozik). A jogviszonyok közé a következők tartoznak:
- Munkaviszony (amelyet az elmúlt évben maximum 30 napra szakítottak meg)
- Felsőoktatási jogviszony
- Nyugdíj melletti munkavégzés
Illetve az utolsó 3 hónapra figyelembe vehető az álláskeresési járadék (amennyiben 3 hónapig volt rá jogosult az igénylő).
Igényelhető támogatás összege – Példák felvehető állami támogatásra
Maximálisan 3 millió forint igényelhető - munkadíj, anyagköltség 50-50%-os arányban -, tehát maximum 1.500 000 Ft munkadíjra és maximum 1.500 000 Ft anyagköltségre. Továbbá a beruházás költségeit a megrendelőnek kell megelőlegezni, és utólag kell a számlákat és a szerződéseket a Magyar Államkincstár felé benyújtani 2026. június 30-ig. A nyugdíjasok a támogatás iránti kérelmet 2025. március 26-tól nyújthatják be, a családosok pedig 2025. január elsejétől.
Példák felvehető állami támogatásra
Fontos tudni, hogy aki korábban (2021-2022-ben) már igénybe vette az otthonfelújítási támogatást, az csak a fel nem használt keret erejéig jogosult. Az igényelhető támogatás nem a benyújtott számlák összegére vonatkozik, a kérelemhez csatolt számlák között feltétlenül lennie kell minimum 25-25 % vállalkozási díjat és anyagköltséget tartalmazó számlának.
- példa
Anyagköltség: 3.000.000,- Ft
Munkadíj: 1.000.000,- Ft
Felújítás teljes költsége : 4.000.000,- Ft
Kifizethető támogatás: 2.000.000,- Ft
Mivel a munkadíj csak 1.000.000,- Ft, az 50-50%-os szabály miatt az anyagköltségből is csak 1.000.000,- Ft vehető figyelembe.
- példa
Anyagköltség: 2.000.000,- Ft
Munkadíj: 0,- Ft
Felújítás teljes költsége: 2.000.000,- Ft
Kifizethető támogatás: 0,- Ft
Mivel a munkadíj 0,- Ft, amely az 50% alatt van, a támogatás nem fizethető ki.
- példa
Anyagköltség: 4.000.000,- Ft
Munkadíj: 1.500.000,- Ft
Felújítás teljes költsége: 5.500.000,- Ft
Kifizethető támogatás: 3.000.000,- Ft
Mivel teljesül az 50-50%-os szabály, ezért a maximális támogatás jár az igénylőnek.
A felújítási munkákra jogosult vállalkozók köre
A családok és nyugdíjasok támogatása mellett a program másik célja az építőipari ágazat fehérítése. Fontos tudni, hogy a felújítási munkákra szerződött vállalkozó nem lehet az igénylőnek, együttes igénylők esetén a házastársnak/élettársnak közeli hozzátartozója. Valamint ezen vállalkozásban sem az igénylők és a közeli hozzátartozók sem tölthetnek be tisztséget, és nem rendelkezhetnek tulajdoni részesedéssel.
Milyen felújítással kapcsolatos tevékenységekre igényelhető a támogatás?
A Vidéki Otthonfelújítási Program keretében otthoni és ház körüli felújítási munkák széles köre végezhető el, építési és korszerűsítési tevékenységek egyaránt, a támogatott tevékenységek részletes listáját a Rendelet 6. §-a sorolja fel. Konyha felújítása, korszerűsítése esetén a támogatásból finanszírozható a beépíthető konyhagépek vásárlása, cseréje és bármilyen konyhai beépíthető bútorra fordítható.
Egyéb tudnivalók a benyújtással kapcsolatban
A teljes ügyintézési folyamat több módon is elérhető. A Kincstár honlapján megtalálhatók és letölthetők a legfontosabb nyilatkozatok, a számlaösszesítő tartalmára és a vállalkozási szerződés tartalmára vonatkozó mintadokumentumok.
- Elektronikus úton
Egyrészt benyújtható elektronikus úton - az elektronikus azonosítást követően - a SZÜF felületén (Tulajdon, Ingatlan menüpont alatt) elérhető elektronikus nyomtatvány kitöltésével, valamint a szükséges adatok feltöltésével.
- Személyesen és postai úton
A kitöltött kérelmek, nyilatkozatok eredeti előírt példányai és az előírt dokumentumok másolatai személyesen a Kincstár (MÁK) területi szerveinél, postai úton pedig a Magyar Államkincstár, 1938 Budapest címen nyújthatók be.
A támogatással kapcsolatos összes tudnivaló a https://www.allamkincstar.gov.hu/csaladok-tamogatasa/Csalad_gyermek/videki-otthonfelujitasi-program/a-videki-otthonfelujitasi-program-kereteben-nyujthato-otthonfelujitasi-tamogatas alatt tekinthető meg.
Mikor lehet a számlákat, szerződéseket benyújtani?
A támogatást megigényelni a kivitelezési/építési munkák végrehajtását követően, valamint az utolsó számlák kiegyenlítését követő 60 napon belül lehet. A Kincstár a kérelmeket a beérkezéstől számított maximum 30 nap alatt bírálja el, és ha mindent rendben talál (számlákat, szerződéseket, a programra való jogosultságot), akkor a támogatási összeget 5 napon belül a kérelmezőnek átutalják. Ez azt jelenti, hogy az igénylő 35 nap alatt jut hozzá a támogatható összeghez. Hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség.
Fotó: Depositphotos.com
(Forrás: Magyar Államkincstár)